Az élete nagy részét Debrecenben leélő Tar Sándor sorsa és művészete ihlette a szintén a cívisvároshoz kötődő Ménes Attilát a Bihari című drámája megírására, melyet a XI. DESZKA Fesztivál közönsége a budapesti Katona József Színház előadásában, Máté Gábor rendezésében tekinthetett meg. A darab amellett, hogy az ügynökmúlttal terhelt konkrét életrajz elemeiből táplálkozik, a hatalom torzította ember természetrajzáról is sokat elárul.
A színpadon végig egy kockát látunk magunk előtt. Egy fából épített, a nézőtér felé nyitott kockát, amely hol az NDK egyik munkásszállójának szobáját, hol a magyar rendőrkapitányságot, hol Sándor, a később Bihari fedőnevet viselő ügynök lakásbelsőjét tárja elénk. Azt, hogy épp hol játszódnak az események, az épített kocka nézőkkel szembeeső falán elhelyezett kép és címer érzékelteti: az NDK-ban zajló jelenetet Erich Honecker pártelnök képe szimbolizálja, a magyarországi események helyszíneire pedig az egykori szocialista magyar címer utal. A Kálmán Eszter díszlettervező színpadra álmodta kocka s benne a helyszín beazonosítására szolgáló díszletelem remek ötlet, hiszen ezt látva a nézők hamar átérezhetik a kocka szimbolikus jelentőségét: a szocialista rendszer s általában a diktatúrák mindenkit sematizálni, egyformává tenni, „kockásítani” törekvését, a sorból semmilyen szinten ki nem lógás fentről történő megvalósításának igényét.
A főszereplőről, Sándorról (Mészáros Béla) azonban már az első, NDK-munkásszállós jelenetben kiderül a homoszexualitása, tehát a sablontól maximálisan eltérő nemi identitása, amit az előző rendszerben teljes mértékben titkolni, sőt, szégyellni kellett. A rendszer ebből a szempontból is avítt jellege és a szexuális szabadosság kettőssége abban mutatkozik meg (s ez kiváló fogás a rendező, Máté Gábor részéről), hogy a férfi szerelmespár épp ebben a kockában, ezen a politikai berendezkedés sablonos jellegét szimbolizáló helyszínen randevúzik egymással, itt pillantjuk meg őket először, egyértelműen szeretkezés utáni pózban, anyaszült meztelenül. Sándor és a rendszer közötti szemléletmódbeli különbség tehát már itt, az első jelenetben erősen beleég a tudatunkba, pláne akkor, amikor a kockába belépő Tariska elvtárs (Takátsy Péter), aki Sándoron keresztül szeretne információkat megtudni a dolgozókról, a férfitől csókot kér, s kétértelmű, ezért remek játékából nem derül ki, hogy a csók homoszexuális jellegű-e, vagy az illető valóban annyira rendszerhű, s annyira stupid, hogy a férfiak közötti csókot, ahogy mondja, tényleg „kommunista esküként” értelmezi.
Az első pár jelenet tehát magasra teszi a mércét: ettől kezdve ezt az erős vonalat várjuk a további „képkockáktól” is. Sajnos azonban a remek kezdés nem ígér egy még annyira vagy legalább olyan kiváló folytatást. Az NDK-ból hazatért, Magyarországon továbbra is gyárban dolgozó, egy gyári lopás miatt a rendőrségre beparancsolt s az őrsre beérve már összevert Sándorról a magyar hatóságok természetesen tudják, hogy meleg. Persze életrajzának ez az a pontja, amellyel zsarolni tudják: megfenyegetik, hogy nemcsak minden ismerősének, de még az édesanyjának is beszámolnak másságáról, amire a fiatalember természetesen megtörik, és aláírja a beszervezési papírokat. A Sándort játszó színművész továbbra is hitelesen retteg, még maga alá is vizel félelmében, a többi szereplő figurája azonban meglehetősen sematikusra sikerült. A faviccei által a bunkóságáról tanúbizonyságot tévő rendőr őrnagy, majd ezredes (Kovács Lehel), illetve a kemény, férfias, de rejtetten valószínűleg szintén a saját neméhez vonzódó rendőrnő (Pelsőczy Réka) alakját láttuk már jó pár bohózatban, vígjátékban, de még drámában is. Alakításuk nem tesz hozzá mindahhoz, amit a rendszer végletekig menően elvhű figuráiról amúgy is gondolunk magunkban. Ráadásul a beszervezéskor jóval nagyobb hangsúlyt kap a homoszexualitás vádja, mint az, hogy a hatóságok mégiscsak egy íróemberrel állnak szemben. Az sajnos háttérbe szorul a darabban, hogy vajon miket ír ez az ember, hogy azt is meg kéne vizsgálni, vajon a szövegei nem rendszerellenesek-e véletlenül? Az írósága csak annyiban lesz érdekes a hatóságok számára, hogy olyan, szintén művészemberekkel áll kapcsolatban, akik – „mocskos zsidókként” – művészetükkel az erkölcsi fertőt terjesztik, ki tudja, kikkel játszanak össze, s ezért Sándor – immár Bihariként – maradjon csak kapcsolatban velük, és jelentse minden egyes lépésüket. Cserébe anyuci nem fogja megtudni, hogy kisfia a fiúkat szereti.
Így marad a beszervezett Sándor kapcsolatban „ezekkel a zsidókkal”, például azzal az Imrével, aki a következő jelenetben, amikor a kocka már Sándor lakását ábrázolja, meglátogatja a továbbra is barátjának vélt írótársát. A Tariska elvtársat is játszó Takátsy Péter itt már szintén sokkal halványabb színészi teljesítményt nyújt, mindössze a lecsúszott, megfigyelt értelmiségi jól ismert figuráját hozza. Ebben a jelenetben jóval erősebb a Sándorral élő keresztfiú (Dér Zsolt) alakja, aki a szocialista semmittevés és élősködés tökéletes megtestesítője s egyben hiteles alakja Sándor élete további pokollá tételének. Ami ebben a szakaszban még – legalábbis kívülállóként – nem is tűnik annyira pokolnak: jelentéseiért cserébe a rendőrőrsön a következő alkalommal már barátként fogadják, elpálinkázgatnak vele, mindennel ellátják, amit kér, még az anyja gyógyszereire sincs innentől gondja.
Csak a becsülete, az embersége, a barátai, s az a bizonyos „reggel a tükörbe tudjak nézni”-érzés nincs már meg Sándorban/Bihariban. Az utolsó jelenet épp emiatt, ennek az állapotnak a hiteles ábrázolása miatt tud ismét erős lenni: már megtörtént a rendszerváltás, s az előző rendszerben üldözött Imre itt már mint „újra nyeregben lévő” művész jön vissza meglátogatni egykori barátját. Akin azonban ekkor már nem lehet segíteni. A kocsmák falai mögé bújó, gyógyszereket kapkodó szánalmas alakon kívül itt már nem látunk mást ebből az emberből, csak a hatalommal való lepaktálása eredményét: egy fizikailag és lelkileg megtört, önbecsülését vesztett, önmagában végtelenül csalódott férfi képét — Mészáros Béla játékának köszönhetően szerencsére egyáltalán nem sablonosan, hanem szívszorítóan hitelesen.
Ménes Attila: Bihari, Katona József Színház, DESZKA Fesztivál, Debrecen, Víg Kamaraszínház, 2017. április 1.
Rendező: Máté Gábor; főszereplő: Mészáros Béla.
A fotókat Dömölky Dániel készítette.
Hozzászólások